A Baál beavatás titkos szertartása

A Baál beavatás titkos és elveszett misztériuma
A magyar Béla

A magyar keresztnevek, személynevek között szép számmal találhatunk olyanokat, amelyeket más kultúrák nem vettek át tőlünk. Ezek abszolút magyar eredetű nevek, és mindmáig magyar nevek, szavak maradtak, igaz egyik-másik kicsit eltorzított formában…
Vajon a nyugati keresztény világban miért nem honosodtak meg ezek a neveink, vagyis miért nem terjedtek el? Hiszen hazánk és a Kárpát Medence területén ezek a nevek nagyon is népszerűek mind a mai napig. De vajon tudjuk-e bizonyos nevek igazi jelentését, átlátjuk-e mi magyarok a valódi értelmüket?
Az egykori nagy Magyarország területén sok volt a Bál, Bél, Béla elnevezésű hely, település, és ha nagyon keresgélünk a térképen, akkor szép számmal találhatunk ma is ezekből. Talán nem véletlenül…
A ma is használatos magyar személynevünk: Béla, a Bél, Bál (Baál) isten nevéből származik, de a testünk baloldala is róla nyerte a nevét, mely fontos részünk, hiszen itt található a szívünk is, életünk központi szerve.
Az egykori világ és az itt lakó ősnépek legfőbb istene Bál volt, aki a megújuló természettel együtt meghalt, majd újjászületett, vagyis bezárta, és nyitotta is a kört, azaz teljessé tette a folyamatot. Esőt biztosított az ember terményeinek, ha kellett, valamint vihart is idézett elő, ha úgy tartotta kedve.

Jahve vagy Bál
„Az izraeli törzsek, amikor benyomultak Palesztina területére, ott szembetalálkoztak a helyi istenekkel, vagyis az Él és Baál hittel. Ezeket, ők is isteneknek tartották, de tudták jól, hogy ezek ellenségeik istenei, így nem imádkoztak hozzájuk, inkább rossz tulajdonságokkal ruházták fel őket és démonokká alakították át azokat…” - írja a Biblia története című könyv. – Mi pedig el hisszük neki, hiszen más forrásból mi is ugyanerre következtethetünk.
A zsidók és később a nyugati keresztény egyház előtérbe hozták a Jahveizmust, Jahve, vagyis Jehova kultuszát, ezzel teljesen elfeledtetve – nem véletlenül – az ősi természetvallás „jó” öreg istenét. Az Ószövetségben már a zsidók istene Jahve. Később az Újszövetségben viszont Jahve ellenfeleként tűnik fel Baál, ezért aztán idővel a kereszténység is gonoszt kreált belőle, s megtiltotta híveinek az imádatát. Ez sok vallásháborút idézett elő – Magyarországon is, – gondoljunk itt akár I. István királyunk nagy táltos gyűlöletére és irtására, vagy épp a középkori boszorkányüldözésekre… azonban Bálnak nem csak a személyét tulajdonították el Jahve „hívei”, hanem képességeit is, hiszen később már Jahvét azonosították a „Vihar-isten”-nel.

A Balaton
Hazánk területén található Balaton nevezetű tavunk, amely gyakran viharos, szeles, vagyis a neve alapján biztosan kijelenthetjük, hogy Baál a viharral is azonos. Hiszen nemcsak szeretet, de ugyanúgy gyűlölet is lakozik az istenben, hiába „jóisten”-ként nevezzük. A kettős polaritás itt is működik, amint azt a biblia is leírja, - gondoljunk itt a teremtésre, vagy éppen az özönvízre. Isten nemcsak épít, de rombol is, ha kell…
A Kárpát Medencei ősnép, sumer gyökerű bel nép volt, akik emlékeikben nagyon is élt egykor a Bálhit, az isten kultusza, ezért nevezte el a területet Bál tavának. Ezt az elnevezést azonban több féleképpen is lehet és kell is értelmezni! Az első a Balaton, ami Bal-a-ton=Bál tavát jelenti. A második és sokkal lényegesebb kifejezés Bal-aton, amely visszavezet minket az ősi Egyiptomba, ahol az Aton-ré a napisten-kultusz, elnevezést jól ismerjük. Bál tehát az Élő, az egyetlen Úr, ő a Fény istene, akiből a keresztény egyház ostoba módon Fényhozót kreált, magát a bukott angyali lényt: a sátánt.
Jó és rossz
De akkor… gondolkozzunk csak el egy kicsit… Vajon aki a Fényt hozza, az gonosz lenne? Aki azzal kecsegtet, hogy elűzi a sötétséget, az rossz lenne?
Nem lehetséges az, hogy megfordult az egész hitvilág, és a jóból lett elbukott, a rosszból pedig felemelkedett? Hiszen a gonosz az úr most is, egy pénz uralta, pénzzel működő és nemcsak egyházi világban…
A biblia világosan leírja, hogy a zsidók tartottak Baáltól, és nem hozzá húztak, hanem a „saját” istenükhöz: Jahvéhoz s épp ezért igyekeztek is őt törölni a köztudatból. Ez ugyan részben sikerült is, azonban teljesen nem tűnt el Bál tisztelete, mivel Magyarországon hatvannál is több Bál, Bél, Béla elnevezéssel találkozunk. Bakonybél, Balaton, Perbál, stb.
A pilisi Perbál község neve igencsak érdekes, mert az elnevezés mára már elferdített, eltorzított szóként maradt fenn: Pírbál lehetett valamikor, mely azt jelenti: Bálfénye. A Pír mai értelmezés szerint is hajnali napfényt, napkeltét jelent.
Nem beszélve ugyanakkor a Balti-tenger vagy épp a Balkán földrajzi név-elnevezésekről! Lejjebb, Európa déli részén is ugyanúgy élt Bál tisztelete, az ősi népekben, mint nálunk. Ez viszont azt feltételezi, hogy a kultusz – utalva itt a hatvannál is több ilyen elnevezésre – itt volt az egész világon a legnagyobb…
Akkor ezzel viszont egyértelműen kijelenthetjük azt, hogy mi vagyunk Baál jelenleg is élő, és sajnos már nem őt tisztelő népe!
Bál a tón=Ünnep a tón
A fentiekben már utaltam arra, hogy többféleképpen is lehet értelmezni a Balaton elnevezésünket, s ahhoz hogy megértsük a lényegét a dolgoknak, így is kell tennünk. A hatalmas – a mainál jóval nagyobb - víz egyfajta eszközként szolgált s tükörként láttatni engedte a Hold fényében és ciklusainak ünnepeit. Bál a tón, vagyis Ünnep a tavon, ma így fogalmaznánk meg. Egyfajta Holdünnepről van itt szó, vagyis az éjszakai fény megszületéséről majd tetőzéséről és haláláról, vagyis a fény ünnepéről. Ezt csak kizárólag a magasabb helyekről lehetett jól belátni. A hegyek csúcsain, őseink kialakítottak bizonyos területeket, amelyeket erővonalakra hangoltak, s az energiavonalak felerősítették azok rezgését. Az egész világ rezgésszámainak emelése innen történhetett a Bál taváról, vagyis a Bál a tó egésze, tükre volt… Itt játszódott le az a folyamat, amely magát az ősi szakrális ünnepet jellemezte. A Pilis lehetett maga az égi kapu, ahonnan irányították, s a Duna vize adta a hold játékának tükrét. A Hold ciklusoknak megfelelően tartották az ünnepeket, szertartásokat, a Fehérek, majd később a Pálosoknak nevezett tudás őrzőinek vezetésével. Az ünnepek a Napéjegyenlőség évszakfordulóin történtek, a Hold, mint maga a termékenység, az életszülő Anya meghívásával történt. Az anya itt „lépett be” a földre, itt egyesült az ég a vízzel.
Innen irányították a világ működését, rezgésszám emelésével, amely a szent György (vagy Ley) vonalak mentén lüktetett az egész földön szétáradva.
A bizonyítékok erre pedig a következők: Balatonvilágos a tó legkeletibb csücske, vagyis ahol a Hold fénye először megjelenik a víztükrén. A tűz elem akkor aktivizálódik, amikor az energiavonalakat működésbe hozva magas hő termelődik, amely szétárad. Az így szétáradó energia izzott, mint Ízisz a telihold vöröses-narancssárgás fényében. Ez volt a szertartás csúcspontja, az izzó vöröses Holdkorong. Fonyód=Fogyó hold, jelentette a lassan végéhez érő folyamatot, mivel a Bál a tó ünnepén ezen a helyen szűnik meg a Hold tükröződése a víz felszínén. Itt halványodik el, hiszen a tó nyugati pontjának az utolsó része ez. Ezután a Balaton véget ér.
A Mag népének a feladata volt, hogy folyamatosan (egy bizonyos időszakban) az egész világ számára küldje a túlélés energiáját. Atilla, Buda, Koppány, Vérbulcsú és a többi szakrális király is tudta ezt, mivel fő krisztusi küldetésük az volt: hogy megvédelmezzék a Kárpát medencét. Így viszont már értelmet is nyerhet a Bal aton név, amelyet az ősi Egyiptommal, (Égihonnal) említettünk. Vajon a Bal aton, azt jelentené, hogy „Dicsőséges” Bál?

Egy az isten
Egy az isten, - mint mondják -, csakhogy az isteni erők, energiák (az ősi mágia) teljesen másként működnek, ahogyan azt az egyszerű halandó-hívő ma megérthetné… Mivel az isten személye „kicserélődött” így az történt, hogy a belévetett hittel az egyik erősebbé vált, míg nem a másik elgyengült. Ha az úr nem kap imát, nem jut el hozzá fohász, vagy (varázs) ige akkor nem erősödik, hanem gyengül, míg végleg elhagyja az ereje… Bezáródik, és megszűnik a kapcsolat a földdel, és a földi halandó-hívekkel. Ez a kapcsolat lelki-kapcsolódás istennel, olyan, mint ahogyan ma is beszélnek a keresztény-hívők az „úrral”. Csak ez régen nem merült ki ennyiben, mint ma. Valamikor „élő-kapcsolatot” létesítettek az istennel-istennővel, mint ahogyan ez a Balaton víztükrén egykor olyan csodálatosan rezgő energiákkal végbement. Az ősi hívő valóban úgy érezte, hogy eggyé vált istennel, hogy isten tényleg ott volt, és ő volt az, aki lehívta őt…
A szertartást végző pap, kopaszra, borotvált fejű volt, és erdeinkben, tisztásainkon az ősi oltárok kövein, végezte istene, Baál imádatát. Kinn az ősi öreg természetben, mert hiszen természetvallás volt. A női oldal megtestesüléseként a Vénusz vagy Istár papnői voltak, akik az istenség (kettős isteni énség) a női oldalaként Íziszt, vagy másként Dianát (az ősanyát) imádták!

Csak hit semmi más
Egyelőre csak elméleti szinten felteszem a kérdést: lehetséges az, hogy a Tihanyi visszhang régi legendája innen ered? Valamikor ugyanis nem voltak a magyar nyelvben Y-betűk, ezt ugyanis a szlávosítás hozta magával. Ha viszont ekképpen vizsgáljuk meg a Tihan szavunkat, akkor a han- mint hang szavunk érezhető ki ebből. Itt beszélhettek akár istennel vagy az istenanyával őseink, a szertartás csúcspontjaként, és az is lehetséges, hogy mivel a rezgések felerősödtek s ez által torzult hangok is létrejöhettek a szertartás alatt, így azokat joggal hihették az Úr hangjának is…
Vagyis akkor most ott tartunk, hogy a jelenlegi isteni hatalom nem mágia centrikus. vagyis ennek is van mágiája, csak másféle. A Jehova-hitben maga a szó, az ima is elég, nem kell élő látványos kapcsolódás, csak lelki.
Ne feledjük, hogy a kereszténység szigorú tiltásokat hozott magával, olyan szigorú kitételeket, mint például az inkvizíciós bíróságot, hogy az egyszerű parasztember valamikor inkább „megszokott” mintsem ellenállt volna a felsőbb hatalommal.
A Balázs véleményem szerint ugyancsak a Baál névből ered, és az eredeti értelme annyi: Bálos. Egy idegen nemzetiségű például: török ma is Balas-nak ejti ezt a nevet, ami azért elgondolkoztató…
Vajon eredetileg egy Bál pap neve lehetett ez? Bálos vagy Bálványos pap, így nevezhették a régmúltban. A Bükk-hegységben ma is ismerünk olyan helyet, amelynek Bélkő a neve. Nem véletlenül… Egykori áldozóhely volt ez is, ahol a „pogány”-nak nevezett oltár is állt. Az ilyen területek, rendkívül szigorúan őrzött helyek voltak a régmúltban, s ez kiderül néhány régi oklevélből is.

A Tiltott „kert”
A Pilis is elzárt terület volt a régmúltban, jól őrzött hely. Belépni oda csak az Árpád-házi királyaink tudtak. Az arra érdemesek és a beavatottak. Érthető, hogy az Árpád-ház kihalásával, az Anjou-ház már nem volt olyan szakralitással bíró uralkodóház, mint az előző. Idegenek voltak, nem az a szent vérvonalbeli királyok, mint az elődeik. Még Hunyadi Mátyás királyunk is afféle „szent vadászterületként” tekintett a Pilis erdeire, őriztette azt, és jó kapcsolatot épített ki a Pálos atyákkal.
De aztán jött a török, akik féltek valamitől, és tartottak is babonás hitük miatt a Pilisbe bemenni, de aztán mégis jó párszor megtették, hiszen lerombolták a Pálos kolostorokat, váraink nagy részét, de az igazi nagy pusztítást mégis a Habsburg-ház vitte véghez. Noha tudunk arról, hogy nem egy Habsburg-dinasztiabeli rettegve lépett be a korábbi tiltott helyekre, mégis keményen kiadták a parancsot pribékjeiknek a lerombolásról…
Az ő céljuk nem volt más, mint eltörölni minden tiltást, tabut - miután képtelenek voltak megszerezni az ősi tudást, és a kincsek nagy részét -, a korábban titok övezte, jól elzárt Bálos-erdővel kapcsolatban. Miután a magyarokat legyőzték, 1848 után, ott garázdálkodtak azokban az erdőkben, ahol őseink imáikkal kérték az isten atyát, vagy az istennőt, neki áldoztak, most pedig ezek valóságos csürheként, még ha néha életükkel fizettek is érte, de apróra szétvertek mindent, s ledöntöttek vagy elhordtak innen, hogy kő kövön nem maradt…
Néhány név
Nézzük meg, a mi Ábel nevünket, mely a bibliából is jól ismert számunkra. Ez a tévhittel ellentétben nem héber eredetű név, sokkal inkább magyar. Az Abel= A Bél, vagyis Bálványos Bál isten nevéből képezett személynevünk, és valójában az Úrról, magáról Bálról van szó itt is…
Bálint a következő férfinevünk, mint ilyen, és ha már szóba is került, akkor úgy gondolom, hogy a Balassa vezetéknév is roppant érdekes. Erdélyben ugyancsak sok ilyen elnevezés található, elég, ha csak a Bálványos várat említjük Háromszék közelében, - amit egy különleges tündéri helyként ismerünk -, de van étel is Baál istennek szentelve, talán nem véletlenül, egy ottani desszertféleség is: a Bálmos.

Bálvány helyett bárány
Hiszen mit is írt erről a biblia tízparancsolata? Amely – én úgy gondolom -, egyedül csakis Jahve isten népére vonatkozik: „Bálványt ne imádj!”
Nem is imádtak, sokkal inkább ledöntötték az összest! Nemcsak a közel-keleten, de itthon Magyarországon is. –Ilyen a Pilis is, egy romvidék: ledöntött, felrobbantott, szétvert kőemlékkel, amelyeket a geológusok, régészek nagyrészt egykori vulkánikus robbanás, aprózódások eredményeként - magyaráznak. Valójában ez viszont igen nagy hazugság! Az erdők, nemcsak a Pilis, de a Börzsöny, a Bükk, Cserhát stb. egykori áldozóhelyek, szent oltárok szétvert, megsemmisített romjaival terhes.
Maga a kőből faragott, dombra vagy hegytetőre emelt Bálvány valamikor isteni hatalmat szimbolizált, hiszen ő volt a mindenség, az Úr, ugyanakkor a szeretet és a fény is. De a keresztény egyháznak kényelmesebb és jobb lett, ha egy „áldozati bárányt” helyeznek előtérbe, mint magát az eredeti isteni (mágikus) hatalmat. Mert a hatalmat Ők akarják maguknak megtartani, az istenükön keresztül. Maga Jézus pedig nem más, mint egy áldozati „Bálvány” a keresztre szegezve, csakhogy ő legyőzött, véres „áldozat”, „aki bűneinkért halt meg”.
Holott véleményem szerint egy istent nem lehet legyőzni, ilyen módon pedig megalázni, meggyalázni, és brutálisan megölni. De egyesek szerint ez így van jól…
Egy kőbálvány előkerül…
Sashegyi Sándor közel harminc éven át kutatta a Pomáz feletti Holdvilág-árok területét. Posztumusz kiadást megért könyvében beszámol bizonyos 3 m magas kőbálványról, amelyek még ott állt a Második Világháború előtti időkben. „Az idő eléggé megrágta, de még jól kivehetőek voltak rajta, az emberi alak, kar, öv, és egyes ruharáncok vonalai. Az arci rész azonban már teljesen elpusztult.” – írja Sashegyi. A kőbaba két darabban hevert – ledöntött, kettétört állapotában - az út és a patak meder közötti szegélyen. 1927-ben találta meg a szobrot az erdőben, és szóban valamint írásban be is jelentette a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályánál. A régészek kijöttek a helyszínre, alaposan rácsodálkoztak a leletre, majd Gallus Sándor régész egyik alkalommal viszont egy fotót is készített róla, - vagyis többször járt ott a helyszínen – Sashegyi pedig lerajzolta méretarányosan a kőszobrot.
„Évek múltak el, a kőbaba pedig ott hevert a patak melletti bozótban. – írja Sashegyi - 1944-ben a szentendrei kőbánya vezetője autóval kiérkezett a helyszínre, és több munkással a patak medréből és annak parti részéről kőanyagokat gyűjtöttek össze.”
Érdekes módon, a bányavezető, Khaltbrenner József eközben a kiskovácsi puszta intézőjével beszélgetett, és „elfelejtett szólni” a munkásoknak, hogy azt a két darabból álló kőbaba töredéket ne tegyék fel a teherautóra. Persze hogy azok feltették, majd elvitték a bányaüzembe, majd a kövekkel együtt összetörték apróra. Sashegyi amint értesült erről, néhány nap múlva azonnal a bánya kőzúzó malmához ment, ahol kérdőre vonta Khaltbrennert. A még halomban heverő kövek között ott voltak a kőbaba apróra széttört faragott darabjai, amelyeket már összeilleszteni egymással lehetetlen lett volna.” Még szerencse – gondolta Sashegyi – hogy Gallus Sándor régész viszont lefényképezte a szobrot eredeti helyén.”
Azonban nemsokára kiderült, hogy a fotó már nincs meg, mert Gallus múzeumban őrzött dolgai az 1944/45-ös esztendők alatt elpusztultak, így csak egyedül Sashegyi ceruzarajza maradt meg nekünk, bizonyítékként.
Van magyarázat?
Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, mert ide egyáltalán nem szükséges. Egyértelműen látható hogy mi történt. Úgy látom a dolgokat, hogy a kőszobor eltűntetése, nem emberi mulasztás eredménye volt, hanem a gondos tervezésé… Szépen megszervezett munka eredménye volt ez, és nem véletlenül! Sok árulkodó „jel” van, ami gyanússá teszi az egészet. Először is: mit keres a szentendrei kőbánya kőzúzó malmának a vezetője és brigádja Pomázon, köveket keresgélni az erdőben… pont ott, ahol már korábban régészeti kőemlékeket fedeztek fel? (lásd a kőbaba megtalálása: 1927.) Szentendre környékén is van erdő, és nagyon sok sziklás terület, sziklák, és nagy kiterjedésű kőmezők - még ma is ezt tanúsíthatom.
Nem igen hiszem, hogy olyan ostoba munkásokkal volt a tisztelt Khaltbrenner úr körülvéve, hogy azok meg sem kérdezték a faragott kőszoborról, hogy az micsoda és hogy került oda… Ha pedig tényleg tudatlanságról beszélünk, akkor itt csak olyan „nem magyar” érzelmű és nemzetiségű emberekről van szó, akiknek teljesen mindegy volt, hogy csak egy követ törnek szét, vagy pedig fontos műemléket…
De jól látható az is, hogy a régész fényképe is érdekes módon megsemmisült, s a Holdvilág-árokkal nem csak ez a furcsaság, hanem a többi lelet, hasonló módon történő megsemmisítése, eltűntetése is…

Szamárhegyek
Maga a Holdvilág-árokból előkerült sziklababa véleményem szerint egy Bál papot, amolyan harcos-papot ábrázolt. Nem tűnik alakja alapján papnőnek, mert robosztus, inkább izmosabb alakja van, amely férfira utal, de a szoknya alapján, amit hord, persze lehet nőalak is. Csuklyát visel a fején, és köpenyt a hátán, övet a derekán.
Gyakran szó esik a bibliában a szamárról is, mint háziállat, hátas, és ezt össze is kötik Bállal. (Bálám szamara). Különösen furcsa, ahogy a régi oklevelek arról informálnak, hogy ahol a Pilisen belül a bálványkövek, kőbálványok álltak, ott ma „Szamárhegy” elnevezésekkel találkozunk! Ilyen elnevezésű hely három is található… De vajon honnan eredhet a mi szamár szavunk? Miféle népet jelöl? Nyilván az egykori Bálhívők csoportját… Ők a szamariai, szamarkandi emberek, a Szabardok, Szabírok vagy ha úgy jobban tetszik, akkor Szamaritánusok… Ugye, emlékszünk a bibliából, Jézusra, aki szamárháton ment be a városba?
Ezért is kötődik egymáshoz, igen szorosan a két dolog: a név és a hely, az áldozóhely, ami áldozati terület, de nem pogány, és nem is véres helyszínek voltak egykor ezek, hanem a természeti ősvallás (fény- és szeretet, termékenységkultuszának) ősi sziklatemplomai, kápolnái, amelyeket az új vallás elvakult hívei leromboltak, elpusztítottak eléggé barbár módon. A híveket összefogdosták, megölték, megverték, a papjaikat pedig az erdei tisztások szélén felakasztották, a csodaszép fiatal papnőket sorra megerőszakolták és máglyán égették el…
A Szamaritánusok Jahve mellett más isteneket is tiszteltek, - írja a biblia – a mózesi törvényekből sokat megtartottak, mégis elszakadtak a zsidó vallástól. A szakadást folytonos gyűlölködés követte: zsidó és szamaritánus szóba sem állhatott egymással.
Ezeket a dolgokat tudom, ma már nagyon nehéz elfogadni, mert nem hisszük el hogy talán így volt. De ezek akkor is léteznek, ha tagadjuk is, mert bizonyítékok vannak rá, s egyelőre a háttérben félrelökve, megtagadva vannak, akárcsak az igazi őshitünk, darabokra szétverve, mint a mohás, hallgatag kövek a Pilis erdeiben…
BENYÁK ATILLA

A pokol ura?
Beliál, (Béliál) Baál az angyalok és démonok című könyv szerint egyfajta démonnak felel meg, aki a pokolbéli seregek ura. Rettentő gonosz lényként van ábrázolva, amely nyilvánvalóan nem igaz, mert hiszen akkor mi magyarok egykor az ördögben hittünk? Ha azonban így is van, akkor lehetséges, hogy pont ezért „tapostak” el minket?

Áttérés, de hogyan?
Amikor I. István (Están) államvallássá tette a kereszténységet, az ősvallás papjai a táltosok, látók, mágusok (vajákosok vagy boszorkányok) megátkozták az áttért magyarokat. Az átok mindaddig fog tartani, amíg Magyarország a római egyházat fogja követni hitében.
A valóság azonban az: az ősmagyarok hite nem kereszténység volt, - mint ahogyan sokan ezt hiszik - mivel ezt csak később az erősen biblia-hívő magyarok találták ki csak azért, hogy elfogadtassák valahogyan a Magyar nemzetet Rómával. Vagyis meg kellett térnünk az „anyaszentegyház kebelére”…
Be kellett illeszteni és illeszkednie a Pálosoknak is a világba, bekapcsolódni Magyarország középkori világába, és rendjébe. Ehhez viszont egy kicsit változtatni kellett, - titkolni az akkori ős-energiákkal végrehajtott ájtatosságokat,(szertartásokat).
Az áttérés nagy változást hozna az emberek életében, és sokan erre nem is lennének képesek. De valójában lehet, hogy jót hozna, az annyi rossz helyett, s talán ideje lenne megtörni a „balsors” átkát, „aki régen tép”.

Egy másik kőbaba
Sashegyi meg volt róla győződve hogy Árpád vezér sírját rejti a sziklás kőmeder a Holdvilág-árokban. Talált egy másik kőbálványt is, a Nagy sziklafal előtti részen, de mivel a földben pihent sok időn keresztül, annyira felismerhetetlenül szétmállott állapotban volt már, hogy a bizonyítása ennek egyértelműen nem volt lehetséges. A Kőbaba a valamikori sziklafal tetején állhatott –szerinte – s onnan zuhant le a fal elé…

A Baál-hit
Igen csak elterjedt és népszerű volt a Bálhit Magyarországon, a középkor előtt. A kereszténység tűzzel-vassal való terjesztése, majd immár finomhangoltabb terjedése ugyanis kiszorította a kultuszt, és részben átvett belőle bizonyos dolgokat, formai elemeket. Így a pogány szokásokat beolvasztották és a mindenkori ősanya: Istár, Ízisz, Diana kultusza madonnaivá változott. Kialakult a Boldogasszony-anya hite, amelyet könnyebben fogadtak el az akkor élt emberek.
Hazánk területén igen sok helyen vannak még nyomai az őshit oltár romjainak, az egykori szétvert, felrobbantott vagy épp apróra zúzott szentélyeknek.